Szegény asszony, volt neki hét fia
Járt nap-nap után napszámba.
Egy nap nem kapott már más egyebet,
Egyetlen csupor sebes tejet.
Lelkére kötötte a hét fiúnak,
Minden ételük e kis tej.
Nem szabad hozzája nyúlni, elébb
Szaporítni kell liszttel.
Asszony este jő, és csepp tej se volt,
Mérgében mondá fiúknak:
Most, ha megettétek mind a tejet,
Heten hét hollóvá váljatok!
Búsula az asszony, hogy tudta ő
Édes vérit így átkozni?
Repül a hét holló, vissza se jő,
Gyermek nélkül kellett maradni.
Hogyha Napra nézne tán, nem lelé a hét szép fiát
Holdra nézne, szél sírja bánatát
Csendre lelke nem talál, sírás sem békít
Hét holló az égből nem jön vissza már
(2x)
Sziklák, kövek, hát beszéljetek!
Fák, csillagok se hallgassatok!
Véreim, hét szép holló fiam,
Megtaláljatok!
Nem láthatod már hét szép fiad
Nem tudhatod lábuk merre jár
Testvér, ha volna, cinkemadár
Ő segíthetne talán
Elindult hát végre táltos fiú
Testvéri nyomát föllelni
Nap házában, Szél házában ha járt
Szél mondta, végül mit kell tenni
Malom őrli testük, de nem halnak el,
Véred cseppentsd ételükbe.
Hét fiúnak átkát az töri meg,
Együtt lesztek mindörökre.
Fényesen ragyog nyolc csillag fenn az égen,
Ragyognak talán, míg világ a világ.
Asszony, hogyha eljő nyári éjjel
Felnézve látja együtt nyolc fiát.
Fényesen ragyog szép Fias fenn az égen,
Ragyog már talán míg világ a világ.
El nem választja őket többé már semmi,
Fényük beragyogja nyári éjszakát.
Fényesen ragyog szép Fias fenn az égen,
Ragyog már talán míg világ a világ.
El nem választja őket többé már semmi,
Fényük beragyogja nyári éjszakát.
|
|
